Egri bikavér

A szent vére

A fejét mindenütt kegyeletes emlékezéssel felütő néphagyomány legendába burkolta a bikavér eredetét, melyek közül az egyik így szól: az Eger határában emelkedő Eged nevű hegyen remeték éltek, akik közül egy, Szent Egyed kegyetlen pogányoktól halt vértanúhalált. A szent vére leszivárgott a hegy lejtőire, s attól terem ott máig is oly tüzes, vörös bort, mint a jámbor remete vére, amely miatt a krónikák tanúsága szerint, nagy vitézségű török agák és bégek sem átallották megszegni Mohamed szigorú törvényeit.

A várvédők ereje

A néphagyományban élő legtöbb történet a török időkhöz köti a bikavér elnevezés keletkezését. Azt tartják, hogy az 1552-es ostrom idején, mikor a várvédők lankadni látszottak a folyamatos, embert próbáló harcban, a várkapitány, Dobó István megnyitotta a vár pincéit, és a harcolóknak bort hordatott szét. A vitézek a harc hevében ürítették az egri vörössel telt kupákat, amelyekből jócskán csorgott szakállukra, páncéljukra is. A várvédők bajuszáról, szakálláról csepegő vörös folyadékot meglátva, az ostromló sereg katonái között elterjedt a hír, vért, bikavért isznak a magyarok, azért olyan erősek.

Bika vér

Egy másik történet szintén az 1552-es ostrom idejéből eredezteti a bikavér elnevezés létrejöttét. Történt ugyanis, hogy az ostromló sereg egyik vezérének, Ahmed pasának megtetszett egy Eger környéki csárdában szolgáló leány. A csárdásnak, és a személyzetének nem volt ideje elmenekülni, és reszketve várták a halált a beérkező törökök fegyverétől, de a sátrát a csárda mellett felüttető Ahmed pasa nemcsak az életüket kímélte meg, de a csárdásnét még szakácsnénak is felfogadta. Ennek a szakácsnénak volt egy hét határban híres szép szolgálólánya, akire a pasa szemet vetett, és elhatározta, hogy ágyasává fogadja. A lánynak nem nagyon volt ínyére a megtiszteltetés, és kérte a csárdásnét mentse meg. Az meg is ígérte.

A nagy eseményt megelőző vacsorára a csárdásné valami különösen finom mártást készített a húshoz, ami nagyon ízlett a moszlim vezérnek. Ahmed újra és újra egyre többet fogyasztott az ízletes vörös mártásból, sőt később már a szakácsné tanácsára kupából is itta, egészen addig, amíg el nem homályosodott előtte a világ. Másnap az ébredés után persze nyomát sem lelte a szolgálólánynak, aki a pasa bódultságát kihasználva megszökött a sátorból. Ahmed éktelen haragra gerjedt, és azzal vádolta a szakácsnét, hogy valami gyaur titkos szerrel, amit a mártásba kevert, elkábította. A szakácsné azzal védekezett, hogy ő csak bikavért tett a mártásba, amit Egerben rendszeresen fogyasztanak. Így lett volna az egri vörösből bikavér. Hogy elhitte-e Ahmed a csárdásné magyarázkodását az a feledés homályába merült.

Az egri szájhagyomány azt is tartja, hogy a török megízlelvén az egri vörös bort, annak nagy kedvelőjévé vált, s mivel bort nem ihatott, egy élelmes helybéli szőlőbirtokos tanácsára mindig bikavért követelt az egri pincetulajdonosoktól, abban bizonyosak lehetünk. Hogy van-e valóságtartalmuk ezeknek a nép ajkán keletkezett, és a szájhagyomány által megőrzött történeteknek az erősen kétséges. Annyi bizonyosan, hogy a török valóban járt Egerben, hogy Dobó vitézei bikaerős legények voltak, hogy a török is szerette a bort, és hogy a bikavér híresen jó bor.

[megjegyzés: A török kori legendák aligha igazak: hazánkban a török hódoltságig kizárólag fehérbort termeltek, a kadarka fajtát, valamint a vörösbor készítésének technológáját a török elől menekülő rácok által terjedt el borvidékeinken. Írásos források, oklevelek, útleírások a bikavér elnevezést a 19. század közepéig nem említik.]

A valóságban

A történelmi hagyatékok csak a 19. század második felében kezdik említeni ezt a nevet. Ez köszönhető egy konkurens bortermelő és bikavér-előállító vidék, Szekszárd költőjének, Garay Jánosnak, aki 1846-ban "Szegszárdi bordal" című versében megalkotta a bikavér elnevezést:

"Töltsd pohárba, és csodát látsz!
Színe mint a bikavér,
S mégis a gyöngy, mely belőle
Fölragyog, mint hó, fehér."

A bikavér egy másik fontos, korai említése Erdélyi János 1851-ben megjelent Magyar közmondások könyve című művében olvasható a "Bikavér" címszónál: "Így nevezik az erős veresbort, például az egrit". A meghatározás Szekszárdra ugyan nem vonatkozik, de az egri bort is csak példaként említi, amely a szó általános, nem tudatos használatára utal.

A közelmúltban Eger és Szekszárd között vita folyt arról, hogy a történelmi tények melyik borvidéket jogosítják fel a "bikavér" név használatára. Ezek a viták ma már csitultak, mindkét borvidék termelői elfogadják a névhasználat feltételeit. A rendelkezésre álló történelmi források is azt mutatják, hogy a "bikavér" elnevezés nem köthető kizárólagosan az egyik borvidékhez sem.

[forrás: ektf és a wikipedia]